2018. október 10-én ismét Komposztünnepre hívta a Humusz Szövetség az ország apraját és nagyját. Céljuk a szerves hulladékok – más néven zöld javak – mennyiségének csökkentése és körforgásban tartása. További céljuk, hogy ezt a tevékenységet az oktatásba is beemeljék úgy, hogy élmény legyen a tanulás! Óvodai és iskolai csoportok, civil szervezetek, közösségi kertek illetve képzőművészeti alkotó közösségek jelentkezését várta a szervezet.
Az Újbudai Dúdoló Bölcsőde egy komplex programmal pályázott és nagy örömünkre sikerült elnyernünk a szövetség díját. A programba - mely egész éven át tartott - a gyermekek folyamatosan részt vettek.
„A 2018-as Komposztünnep díjazottaink:
Ugyan nem hirdettünk külön bölcsődei kategóriát, de mivel többen is küldtek beszámolót bölcsődei intézményből, így a legjobbat szeretnénk kiemelni a színvonalas és komplex módon megvalósított szemléletformálás területén:
Dúdoló Bölcsőde - Budapest 11. kerület, az intézmény egészére kiterjed a környezettudatos szemlélet és az érzékenyítés nagyon sok helyen tetten érhető. Gratulálunk a szakmai alapossághoz!
HUMUSZ SZÖVETSÉG”