,,A legszebb konyhakertek" program kerületi díjazottjai

   

  

„A legszebb konyhakertek” - Magyarország legszebb konyhakertjei országos program helyi versenyéhez csatlakozva Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata az előző évekhez hasonlóan 2019-ben is meghirdette a Kovács Szilvia ötletgazda, Karcag város alpolgármestere által létrehozott „A legszebb konyhakertek” Magyar Örökség díjas programot, melyre Újbuda több bölcsődéje is benyújtotta pályázatát az intézmények udvarán kialakított kiskertekkel.

  

A kiskertek gondozásában a kisgyermeknevelők mellett a „csemeték” is aktívan részt vettek, konyhakerti növényeket, fűszernövényeket ültettek. 

  

Örömmel és büszkén jelenthetjük be, hogy 2019. szeptember 24-én Közösségi kategóriában a szakmai zsűri döntése alapján mind a három helyezést és a különdíjat is a kerület bölcsődéi nyerték és érdemelték ki!

  

A kategória kerületi helyi versenyében:

  

I. helyezett lett az Újbudai Dúdoló Bölcsőde
II. helyezést ért el Újbudai Szemünk Fénye Központi Bölcsőde
III. helyezett lett az Újbudai Mogyoróskert Bölcsőde

Különdíjat kapott az Újbudai Pöttöm Bölcsőde

    


  

Gratulálunk a díjazottaknak!

       

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA