Bölcsődék Napja Újbudán

  

  

Az ország első bölcsődéje 1851. április 21-én nyitotta meg kapuit Pesten. Ezt a napot nyilvánították a Bölcsődék Napjává, mely 2010-től államilag elismert ünnep.

  

Idén kerületünkben a Bölcsődék Napja 2019.04.23-án került megszervezésre a Polgármesteri Hivatal Nagytermében. 

  

Az állófogadással egybekötött ünnepség a Ludmány házaspár színvonalas vonós duettjével kezdődött, melyet dr. Hoffmann Tamás polgármester úr és dr. Molnár László alpolgármester úr köszöntője követett.

   

dr. Molnár László alpolgármester elmondta: minden civilizáció alapja, hogy miként gondolkodik a gyermekekről. Hozzátette: az önkormányzat anyagi lehetőségeihez mérten a bölcsődék működéséhez szükséges infrastruktúrát és annak fejlesztését igyekszik biztosítani, de a legfontosabbat, a szívből jövő szakmai munkát a kisgyermeknevelők teszik hozzá.

  

dr. Hoffmann Tamás polgármester kiemelte: az elmúlt öt évben az újbudai bölcsődék fejlesztésére 350 millió forintot biztosított az önkormányzat. – Minden, ami a gyermekek és családok helyzetét segíti, jó célokat szolgál. Kialakult egy jó együttműködés az önkormányzat és a kerületi bölcsődei rendszer között, nőtt az elvégzett munka szakmai színvonala. Sószobákat adtunk át, mezítlábas kerteket létesítettünk, kiemelten fontossá vált a gyermekek környezettudatosságra való nevelése – fogalmazott. Hozzátette: a jövőben több intézmény kibővítésére lesz lehetőség, ezáltal a Ménesi úton és Albertfalván is növekedhet a bölcsődei férőhelyek száma.

    

Évek óta hagyomány, hogy a Bölcsődék Napján kerülnek átadásra a polgármesteri dicséretek. Ez idén sem történt másképp. 

 

Kiemelkedő szakmai munkájáért dicséretben részesült:

  

Szűcs Anikó 1980-ban kezdte pályafutását mint gondozónő az Újbudai Szemünk Fénye Központi Bölcsődében. Később csoportvezetőként tevékenykedett a módszertani bölcsődében. Szakmáját nagy elhivatottsággal, tudatos gyermekszeretettel, empátiával végezte. Folyamatosan képezte magát. 2011-től a Katica Bölcsőde bölcsődevezetőjeként szervezte meg a magas szakmai színvonalú gyermekellátást. 2014-től önként vállalta a krízishelyzetben lévő családok segítését. Támogatást nyújt azoknak az édesanyáknak, akik többes ikerszülés vagy betegség miatt nem, vagy csak részben tudják ellátni újszülött gyermekeiket. Jelenleg egy 8 gyermekes család otthonában járul hozzá a gyermekneveléshez. A családokkal nagyon jó kapcsolatot alakít ki. Emberi magatartása, szakmai munkája kiemelkedő színvonalú.
Magyar Ildikó Tünde 2013. óta a bölcsőde alkalmazottja adminisztrátorként. 2016. óta az intézményrendszer gazdasági ügyintézőjeként végzi munkáját. A pénzügyi, gazdasági feladatok végzése során pontos, átlátható, megbízható. Személyisége kedves, visszafogott, udvarias. A kollégái segítségére van a szükséges dokumentumok naprakész vezetésében.
Takács Zoltánné 1979. óta a Dúdoló Bölcsődében dolgozik. Kezdetben gondozónő volt, majd csoportvezető kisgyermeknevelő megbízást kapott. Munkáját közel 4 évtizede megbízhatóan, lelkiismeretesen végzi. Munkatársai számára példaértékű mintaként szolgál a nevelői attitűdje. A fiatal kollégák és a kisgyermeknevelő szakos hallgatók számára nagy segítséget jelent a bölcsőde szakmai munkájának átadásában.
Szuhár Mariann 1997. óta kisebb megszakítással a bölcsőde alkalmazottja. Jelenleg az Újbudai Szemünk Fénye Központi Bölcsőde bölcsődevezetőjeként kiválóan szervezi a bölcsőde munkáját. Családias, elfogadó és befogadó légkört teremt az intézményben. A „Zöld Bölcsőde” program keretén belül eredményesen működik együtt a környezeti szakértőkkel. Javaslatokat, véleményeket készít és közvetít. Mentorként segíti és irányítja a pedagógusok munkáját, aktívan részt vesz a középfokú kisgyermeknevelők képzésében.
Kis Ildikó 1995. óta dolgozik a kerületben. Munkáját megbízhatóan nagy hozzáértéssel végzi. A rábízott gyermekeket magas szakmai színvonalon, szeretettel neveli, gondozza. A szülők felé empátiával fordul. Fontos számára a szakma képviselete, a szakmai értékek továbbadása. Ismereteit türelemmel, megértéssel adja át a hallgatóknak, pályakezdő dolgozóknak. Emberi magatartása, munkája és önfegyelme példamutató.

       

A polgármesteri dicséretek átadását követően került kihirdetésre a bölcsődei környezeti nevelési program keretében 2018 őszén a bölcsődei szakdolgozók részére „Újrahasznosítva szépülünk” elnevezéssel kiírt pályázat eredménye. Unger Katalin intézményvezető beszámolót tartott a beérkezett pályamunkákról, majd a díjazottak kihirdetése következett.

   

I. helyezett: Kuckó Bölcsőde Csicsergő Csárdája
II. helyezett: Pöttöm Bölcsőde Nyári zsongás című alkotása
III. helyezett: Hidvéginé Jóni Erika (Mogyoróskert Bölcsőde) patchwork technikával készült mókusa

  

Az elkészült pályaművek, a pályázat részletei a linkre kattintva érhetőek el:

       

„Újrahasznosítva szépülünk!” dekoráció készítő pályázat

       

GRATULÁLUNK A DÍJAZOTTAKNAK!

  

Az esemény végeztével Újbuda Önkormányzatának támogatásával a vendégek állófogadáson vehettek részt, melynek keretében a kitüntetettek, díjazottak közvetlen köszöntésére, további kötetlen együttlétre, beszélgetésre nyílt lehetőségük.

   

Az Újbuda Televízió adása az eseményről:

    

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA